A Jodo Shin Shu „akunin shoki” tanítása kétségtelenül inverzió, de talán még igazolható. A tanítás lényege röviden összefoglalva: Honen Shonin kijelentette: „Még a rosszak is újraszülethetnek a Tiszta Földön, hát még a jók!” Shinrán megfordított kijelentése már így hangzik: „Még a jók is újraszülethetnek a Tiszta Földön, hát még a rosszak!”
Ez az utóbbi kijelentés igazolhatónak látszik, ha tekintetbe vesszük, hogy Amitabha 18. fogadalma éppen ezeknek a rosszaknak a megmentését szolgálja. Mivel ők nem a saját erejük (jiriki) folytán fognak megszabadulni, elvetnek minden törekvést, még az Öt Előírás betartását is, mondván, hogy aki ezeket betartja, csak azért teszi, mert nem bízik eléggé Amida megváltó hatalmában (tariki). Gyanús továbbá, ha valaki leborulásokat végez Amida előtt, vagy ha valaki hosszabban recitálja a Nembutsut. Általában minden törekvés gyanús. Ez kétségtelenül az inverzió egyik formája, ha nem is a legsúlyosabb.
Az inverzió másik formája a Dharma tökéletlen megértéséből származik, amikor egyes „Bodhisattvák” tanításait a Buddha tanításai fölé helyezik.
A Buddha egyértelműen tanította, hogy NIRVANA VAN, és úgy tanította a Nirvanát, mint a Samsara diametrikus ellentétét.
Minden Mahayana Vaipulya Szutra kihangsúlyozza, hogy a Nirvanáról még a tizedik fokozatú Bodhisattvák sem tudnak semmit.
Ennek ellenére Nagarjuna (aki csak első fokozatú Bodhisattva volt!) vette magának a bátorságot, és megcenzúrázta a Buddhát, és azt állította, hogy „a Nirvana és a Samsara hajszálra azonos.” Ez vezetett el aztán a sunyavada nihilisztikus amorális tanításaihoz, a vajrayana antinomista filozófiai megalapozásához, mint ahogy Zen-ista vetületében a Kwantung-hadsereg tagjainak tanított „Császári Zen”-hez, és végeredményben az 1937-es nankingi őrjöngő tömegmészárláshoz.
Ahogy Tilopa Mahasiddha mondja: „Én üres vagyok, a világ üres, mind a három világ üres, tehát sem bűn, sem erény nem létezik”.
Nem más ez, mint a karmának a tagadása, mivel elkövető (karman) hiányában karma sem létezhet. Márpedig aki a karmát tagadja, az nem buddhista – és ez nem a mi véleményünk, hanem a Buddháé.
Az üresség Zen-mániákusai a háború, és a gyilkolás mellett uszítottak:
”Ha elrendelik, menetelj, trapp, trapp, vagy lőj, bang, bang. Ez a legmagasabb bölcsesség, és megvilágosodás kifejezése.” (Harada Daiun Sogaku Zen-mester)
Sawaki Kodo, soto Zen-mester így beszél a japán-orosz háborús élményeiről:
”Jóllakattuk magunkat emberöléssel.”
”Az előírás, amely megtiltja az ölést, az használja a kardot. Az előírás, amely megtiltja az ölést, az dobja a gránátot,” – teszi hozzá, magyarázólag.
A Viparyaya harmadik formája a kifejezett teljes antinomizmus. Az antinomizmus kétségtelenül megtalálható minden vallás mellett, elég ha példaként felhozzuk a megfordított keresztű oltáron egy prostituált testén fekete-misét celebráló kiugrott papot, – most képzeljük el ezt, mint egy hivatalosan, a többi keresztény egyházak által elismert keresztény egyháznak!
Ugyanezt a szerepet tölti be a vajrayana, az inverzió, a viparyaya „buddhista” egyháza! A vajrajana alaptétele: „Ami megköti a bolondot, ugyanaz szabadítja meg a bölcset!” (Dasgupta,1974.p.187), vagy még kifejezettebben: „Ugyanaz a cselekedet, melytől egy átlagos halandó százmillió kalpáig égne, a beavatott yogi számára a megvilágosodást eredményezi.” (Eliade,1985, p.272)
Mik ezek a cselekedetek? Nem mások, mint a buddhista Pancha Shila ellentétei (viparyaya). Ölj, mert az ölés nem más, mint a szenvedéstől való megszabadítás, hazudj, ha ezt a saját, vagy „vajra-testvéred” érdeke úgy kívánja, lopj, hogy másokat megszabadíts a ragaszkodástól, folytass házasságtörő életet, mert a nemi gyönyörön kívül nincs más Nirvana, és használj tudat-megváltoztató szereket, hogy ne kötődj a káprázatok világához.
Ezeket az előírásokat közli a guru a beavatott chelával, aki ezért a bölcs útmutatásért felajánlja neki szexuális partnerként anyját, testvérét, feleségét, leányát, -és itt ne gondoljunk semmi képletes felajánlásra, mint ahogy az sem képletes, hogy a chelának a beavatás során székletet kell ennie, és vizeletet innia ugyanúgy, mint az emberi test összes többi váladékát. Mi célból? – kérdezhetjük. „Hogy túljusson a jó és a rossz fogalmán.” Célszerű, hogy ezek a testi váladékok egy minél koszosabb prostituálttól jöjjenek, és a vele való szexuális egyesülésből aztán a Dakinik legnagyobb áldása éri a beavatandót.
És hogy ezek nem jelképesen értendő dolgok, arra bizony tibeti láma tanúk is vannak:
”Mióta elterjedt a „megszabadítás” rítusa, a kecskéknek és birkáknak nincs nyugtuk. Mióta elterjedt a (szexuális) unió rítusa, az emberek keverednek családi kötelékre és rokonságra való tekintet nélkül.”
”A ti gyakorlataitok tantrista világi apátok, lehet, hogy csodálatosnak látszanak másoknak, ha hallanak róluk más birodalmakban. De azok a gyakorlatok, melyek folytán azt állítjátok: „mi buddhák vagyunk”, kegyetlenebbé tesz benneteket, mint a Karma Istene. Ti jobban éheztek a húsra, mint a sasok és farkasok, kéjsóvárabbak vagytok, mint a szamarak és szarvasmarhák, kevésbé vagytok tiszták, mint a kutyák és disznók.
Mivel székletet, vizeletet, spermát és vért ajánlatok fel a tiszta isteneknek, a „Rothadó Hullák Mocsara” nevű pokolban fogtok újraszületni.”
( Lha bLama Ye-shes ‘Od: dPags-bSam Ljon-bZang)
A viparyaya jellemző ma a Kaliyugában a pseudo-buddhista tanításokra mind, amelyek elutasítják a Buddha végső tanítását, a Mahaparinirvana Szutrát, melyben a Buddha ezt mondja:
”Azt gondolni, hogy az ÖRÖK állandótlan – perverzitás!
Azt gondolni, hogy a nem-én az én, – perverzitás!
Azt gondolni, hogy az ÉN nem-én – perverzitás!”
Mindazok, akik a viparyaya útját járják, jobban tennék, ha hallgatnának a Buddha tanítására:
”Ahogy a tehén-tej jóízű, ugyanígy jóízű ez a (Nirvana) Szutra. Mindazok, akik elhagyják az ebben a Szutrában kifejtett Tathagatagarbha tanításokat, hasonlatosak a marhákhoz. Vegyük példának azokat az embereket, akik öngyilkosságot szándékoznak elkövetni: rendkívüli szenvedést fognak okozni önmaguknak: hasonlóképpen tudnotok kell, hogy azok a hálátlan emberek, akik elvetik a Tathagatagarbha tanítását, és nem-ént tanítanak, rendkívüli szenvedést okoznak önmaguknak.”
(Nirvana Szutra)