MARA HÁLÓJA

Bármilyen kérdést teszünk fel a Dharmával kapcsolatban mindig szem előtt kell tartanunk a Buddha Szándékát. Annál is inkább mert:

1. a Dharmát nem fektették írásban a Buddha életében,
2. a Buddha nem hagyott hátra mestereket.

Ebből következett, hogy a Buddha Nirvanaja után a „MESTEREK” száma gomba módra szaporodott. Ezek a mesterek elkezdtek vetélkedni, mert minél több követőjük volt annál nagyobb mestereknek hitték őket. Így aztán megfeledkezve a Buddha végakaratáról, a saját szájuk íze szerint tanították a Dharmát. A szabályokat vagy nem tanították, vagy úgy tanították, hogy a Buddha csak ajánlotta. Természetes, hogy egy ilyen „Dharmát” tanító mestereket sokkal többen követték, mint azt, aki azt hirdette, hogy a Buddha a távozása után a Vinayat hagyta meg Mesternek. Tehát a Vinayat kell mindnyájunknak követni. Így aki szerzetes, annak a szerzetesi szabályok szerint kell élnie, aki nem szerzetesi életet él arra a Vinayaból az Ötös fogadalom vonatkozik. A Buddha Dharma legfontosabb tanítása az EGYÜTTÉRZÉS, KÖNYÖRÜLETESSÉG és az ÖNZETLEN SZERETET minden érző lény iránt. Mondhatjuk-e azt, hogy együtt éreztünk az állattal, akit megöltek azért, hogy mi megehessük? Átérezve annak szenvedését, nagy könyörületből önzetlenül elfogyasztjuk?! Hogy láthatnánk meg a saját Buddha Természetünket, mikor az állatokban lévő Buddhát nem látjuk? Mindaddig, amíg az érző lényekre nem mint Buddhákra tekintünk, nem értettük meg a Buddha Szándékát. Ennek hiányában pedig senki sem lesz képes a Buddha Tanítását megérteni. A Buddha szándéka egyértelműen az érző lényeket megszabadítani a szenvedéstől és haláltól. Elvezetni őket a szenvedés nélküli halhatatlanságba. Világosan kifejtette, hogy a szenvedést a vágy okozza. Vágy olyan dolgok után, ami percről percre változik. Ez nem más, mint az érzékszervek csalóka játéka. Ellenállhatatlan kényszer ízek, gazdagság, bujaság, hatalom stb. után. Ezek az ösztönös vágyak nem vezetnek máshova, mint a gyűlöletbe, irigységbe, bosszúvágyba, gyilkosságba. Ha nem vagyunk elég éberek nagyon könnyen Mara hálójába esünk. Ettől még a nagy mesterek, guruk, tanítók sem képesek megvédeni bennünket. A Buddha nagyon jól tudta, hogy miért a Vinayat hagyta meg a MESTERÜNKNEK. Nem másért, mint azért, hogy képesek legyünk felismerni a Jó Tanácsadókat. Egy Jó Tanácsadó tudja, hogy egyetlen tanító van: Shakyamuni Buddha, mindenki más csak tanácsadó. A Jó Tanácsadó az, aki a Mestert követi, vagyis betartja a Szabályokat. Ez a Tan eltűnésének ideje és éppen ezért nagyon nehéz Jó Tanácsadót találni. Mindazoknak, akik úgy gondolják, hogy a szabályok nem kötelezőek csak ajánlottak, lehet, hogy igazuk van. Ez persze úgy tűnik, mintha azt mondanánk valakinek az őserdőben: ugyan a fákra festett jelek segítségével kijutsz az őserdőből, de ne törődj vele, azok nem fontosak ne ragaszkodj hozzá, arra mész amerre akarsz, mert ez az őserdő úgysem létezik, majdcsak kijutsz valahol. A Jó Tanácsadó viszont azt mondja: Ezen az Őserdőn a Buddha végigment, felfestette a jeleket, hogy el ne tévedjünk. Mielőtt eltávozott azt üzente: ezeket a jeleket követve kétséget kizáróan kijutunk az őserdőből. Tanítónak vagy tanácsadónak lenni nagy felelősség. Egy Jó Tanácsadó képes a Buddha első és legfontosabb tanítását, – hogy NE ÖLJ – megfogadva, jó példával elől járva tanítani, hogy a húsevés helytelen. A húst nem evés az első lépés a Nemes Nyolcrétű Ösvényen. Ha ezt valaki nem realizálja, nem lesz képes az Ösvényen végigmenni. Sokan arra hivatkoznak, hogy a Buddha is megette a húst, sőt disznóhústól kapott mérgezéstől halt meg. Ez teljesen hamis és félrevezető tanítás. Ez semmi más, mint félrefordítás a Buddha életéről. Ehhez ismernünk kell a Shakyak történetét. Erre vonatkozóan A Buddha Élete írta Ashvaghosha, Skr.-ból kínaira fordította Dharmaraksa A.D.420. Ang. ford. S.Beal.

”A Shakyak egészséges, erős, izmos emberek voltak. Kultúrájuk a legmagasabb volt Indiában. Gazdagon termő rizsföldjeik mellett teheneket tartottak. Tej, túró, sajt mellett zöldség és gyümölcs volt a napi élelmük.” /Ang.-ból ford. Bodhicitta/

Tehát, a Buddha egy teljesen vegetáriánus országban élt, ahol az emberek el sem tudták képzelni a húsevést. A disznóhús mérgezésről csak ennyit: A Buddhát Chunda vendégségbe hívta. Aki a szerzetesi szabályokat ismeri tudja, hogy egyetlen szerzetes sem fogadhat el személyes meghívást. A meghívást csak úgy fogadhatják el, ha az legalább öt szerzetesnek szól. Ebből következik, hogy Buddha legalább másik négy szerzetes kíséretében érkezett Chunda házába. A vendégek tiszteletére sukaramadhavam-ot (egyfajta gomba, ami azt jelenti, hogy a vaddisznó öröme) szolgáltak fel. Senki más a Buddhán kívül nem betegedett meg. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a Buddha ételébe szándékosan mérget tettek. Tehát akik arra hivatkoznak, hogy a Buddha disznóhústól kapott mérgezést, nemcsak önmagukat, másokat is félrevezetnek.

Bodhicitta

 

Advertisement